A változás, nemcsak tünetek és szenvedés sokasága! És, hogy ezzel a tapasztalatommal nem vagyok egyedül, azt rövid videóinterjúkkal fogom alátámasztani, melyeket megosztok itt az oldalon.!
Addig is azt javaslom, cseréljük le a változókorhoz kapcsolódó jól ismert szavainkat, és kezdjük el formálni a saját nézőpontunkat!
A megszokott sémák megnehezítik, hogy másként tekintsünk erre az időszakra, elfedik a változásban rejlő lehetőséget, azt hogy a változókor másként, tudatosan is megélhető, hogy nem puszta szenvedéssel járó időszakról van szó!
A sztereotípiákat átalakítva megtanulhatjuk nagyobb természetességgel kezelni a kihívásokat - mert lehetnek kihívásaink - megtanulhatunk természetességgel közelíteni testünk, lelkünk intenzív változásaihoz.
A lelkünk legmélyén mindannyian pontosan érezzük - még akkor is, ha legszívesebben elkerülnénk - hogy:
A VÁLTOZÓKOR EGY MESSZIRE MUTATÓ, IDŐT ÉS FIGYELMET KÖVETELŐ UTAZÁS, MIKÖZBEN NEM CSAK A TESTÜNK, DE A LELKÜNK IS ERŐSEN FORMÁLÓDIK
A magam részéről kezdetben elkövettem azt a hibát, hogy nem vettem elég komolyan ezt az állapotot. Ez pedig azért hiba, mert a test és a lélek ebben a hatalmas erejű változásban erős igénybevételnek van kitéve, és egész egyszerűen szükség van rá, hogy odaforduljunk, hogy támogatást nyújtsunk, és tiszteletben tartsuk a szükségleteinket.
Ez pedig azzal jár, hogy olykor változtatnunk kell a mindennapi rutinon.
Néhány évvel ezelőtt ott álltam a hegyi ösvény bejáratánál, és azt éreztem, hogy képtelen vagyok megmozdulni. Lépni sem bírok, nemhogy futni! Elöntött a keserűség, és a tehetetlen düh!
Közel harminc év hosszútávfutás volt mögöttem, így pontosan tudtam, nem lusta vagyok, hanem annyira kimerült, hogy a testem nem engedelmeskedik. Nem mozdul, mindegy, hogy én mit akarok! Tehetetlen voltam, és ez megijesztett, feszültté tett.
Elveszítettem az irányítást abban a tevékenységben, amelyet egész életemben én magam kontrolláltam. A testem fellázadt és nemet mondott. Nagyon megrázó pillanat volt!
Ez a történés minden dühöm, kétségbeesésem és tehetetlenségem ellenére is erősen elgondolkodtatott. A testemről, az életemről, a céljaimról, arról, hogy mit is jelent abban a pillanatban a futás. Ott döbbentem rá, hogy nem harcolnom kell, hanem szövetséget kötnöm. Önmagammal.
Rádöbbentem, hogy elérkeztem életem egy igen jelentős átmenetéhez, és ahogy a hegyen, úgy átvitt értelemben is ott állok egy ösvény bejáratánál. Minden sejtemben éreztem, hogy ezt az ösvényen tudatosan akarom felfedezni!
Kár lenne tagadnom, hogy a futás időleges "elvesztése" fájdalmas volt. Nagyon fájdalmas!
A hosszútávfutás volt a meditációm, az önterápiám, az életem.
Amikor nem volt jelen, kétségbeestem. Olyan érzés volt, mintha egy hatalmas részt kitéptek volna belőlem, hogy sebesülten bolyongok, és nem találom az irányt! Nem elég, hogy változott a testem, a lelkem, elveszítettem életem legerősebb szövetségesét. Mert a futás az volt - a szövetségesem.
Emlékszem arra az időszakomra, amikor szó szerint ő tartott életben.
És most pont azzal tanított, hogy magamra hagyott! Irányt kellett találnom. Át kellett helyeznem a fókuszt, és ha kezdetben némi ellenállással fűszerezve is, de megértettem ennek a fontosságát!
A kint és a bent iránti figyelem aránya változott meg jelentősen. A vérzés elmaradásának évében írtam az Eredendő Erő - Nők a XXI. században című könyvemet. Egy idő után megfogalmaztam, hogy a futás helyett írok. Szinte folyamatosan befelé éltem, ez lett az új meditációm, kihívásom és szenvedélyem. Nem voltak fizikai tüneteim, de az érzelmeim gőzerővel működtek. Néhány hét elteltével azon kaptam magam, hogy az energia szintem hihetetlenül magas tartományokba ugrott, de nem mentem el futni! Írtam tovább a könyvem, mélységeim ösvényein barangoltam, alászálltam, olykor dühöngtem, olykor zokogtam, de végül kidolgoztam magamból mindazt, amit még ki kellett. Másfél éven át nap, mint írtam, mikozben folytattam azt a kutató munkát is, amit már legalább tizenöt éve elkezdtem.
Ma már újra barátkozunk - én és a futás. Lassú, nyugodt, ismerős pillanatokat töltünk egymással.
Szemléletváltás, ezt ígértem a címben. A saját megélésemre a következő kifejezések a legjellemzőbbek:
- bizalom
- belső erő
- áramlás
- kíváncsiság
- befogadás
- bölcsesség
- nyitottság
- tettvágy
- szépség
- édes vajúdás
- újjászületés
Vannak pillanatok, amikor rácsodálkozom önmagamra. Amikor úgy érzem, soha eddigi életemben nem ragyogtam ennyire. És persze ugyanúgy vannak mélyebb pillanatok, mint bármikor eddigi életem során, pillanatok, amikor bezárulok.
És van, hogy egyszerűen csak a belső világomban bolyongok, keresek, kutatok, hogy mindabból a kincsből, amit a mélyben találok, gazdagon adakozzam a világ felé!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése