A változókorról beszélni, még mindig tabunak számít, ha pedig egyáltalán szóba kerül, az kifejezetten negatív kontextusban történik, a nehézségeket hangsúlyozva, mintha ez az állapot valamiféle betegség lenne.
Az általános orvoslás egy jelentős rétege mesterséges hormonok fogyasztására buzdít annak ellenére, hogy ennek veszélyeit ma már számtalan kutatás igazolja!
A társadalom üzenete alapvetően negatív a változókorban lévő nők számára, akiknek többsége félelemmel tekint a változásra, szégyenli az esetleges tüneteket, az egész folyamatot, az érést, az öregedést.
Legfontosabb törekvésem, szemléletet formáljak, hogy bebizonyítsam, a változókorú nőnek nem csak szenvedés jut osztályrészül, hogy az érett nő nemcsak a családja, hanem az egész társadalom számára értékes! Nyugaton, a patriarchális rendszerek megerősödésével ez a tény erősen megtagadottá vált.
A természeti népeknél, az ősi kultúrákban a nő lénye a vérzés elmaradásával teljesedik ki.
Belép abba az életkorba, amikor is jelentős társadalmi szerepet vállal, tudását pedig nem csak tiszteli, de igényli is a közössége.
Az indián kultúrákban például a Nagyanyák Tanácsáé volt mindig is az utolsó, döntő szó. Ha a törzs vezetője nem úgy irányította a közösséget, hogy elegendő ételhez, vízhez és menedékhez jussanak, akkor a Nagyanyák Tanácsa gondoskodott arról, hogy új törzsfőnök kerüljön a helyére. Ugyanígy tettek abban az esetben is, ha háborús időszakban a törzsfőnök gyűlöletet szított, ami veszélyt jelentett a törzs számára.
(Maureen Murdock - The Heroine's Journey)
Nézzük azokat a leggyakoribb fogalmakat, amelyekkel terapeutaként találkoztam, amelyek felbukkanhatnak a változó korú nők gondolataiban:
- Félelem
- Öregség
- Hanyatlás
- Értéktelenség
- Magány
- Fáradtság
- Szorongás
Vég nélkül tudja sorolni minden nő azokat a tüneteket, amelyekről hallott, olvasott és amelyektől retteg.
Azt javaslom cseréljük ki a menopauzához kapcsolódó fogalmainkat, mert:
A MENOPAUZA AZ ELEVEN ALKÍMIA
Olyan átmenet, amely a nő testében, - biológiájában - lelkében és szellemében zajlik.
Az átrendeződés hordozhat magában nehézségeket, de tudatossággal, a testünket, lelkünket támogató hozzáállással és életvitellel megtapasztalhatjuk az érésünk ajándékait!
És most helyettesítsük a menopauzához kapcsolódó fogalmakat pozitív szavakkal! Írd meg kommentben az ötleteidet, a következő cikkemben pedig elolvashatod mivé formálódtak a saját szavaim!
Szeretettel kívánok Neked a Bölcsesség Korába való gyönyörű, tudatos belépést!
Ha pedig a cikket értékesnek, informatívnak találod, oszd meg kérlek!
Box
VálaszTörlésopen it :)
VálaszTörlésÉn izgatottan élem meg, olyannak érzem most az életem, mint ahogy talán a pillangó érzi a magáét a gubójában. Várakozás. Talán leginkább ezt érzem alapvetően - az időszakos kellemetlenebb gondolatok dacára is. Kíváncsi vagyok, mi lesz az új minőség. Félni nem félek tőle, a mi családunkban szerencsére nem volt tabu.
VálaszTörlésKedves Lizó! Elnézést, hogy ilyen soká reagálunk! Nagyon szépen megfogalmaztad ezt az állapotot, és azt hiszem nagyon szerencsés vagy, hogy ez nem volt tabu a családban! Köszönöm, hogy megosztottad a megélésed!
TörlésHelló kedves polgárok!
VálaszTörlésNe hagyja, hogy a bankok diktálják a kamatlábakat. Az Ön szolgálatában állunk, hogy tárgyaljuk a piac legalacsonyabb tarifáit. Megújítsa jelzálogját a megfelelő időben, találja meg a legjobb ajánlatot. Optimalizálja saját forrásait! A legjobb ajánlatokat adjuk Önnek. Sok bank elutasított téged. Szüksége van-e finanszírozásra adósságának konszolidációjához? Itt található a címünk: pierredubreuil35@gmail.com