Az a helyzet, hogy ebben a földi világban az emberi létezés különböző stációt éljük, és valamennyi stációnak megvan a szerepe, a nagyon fontos szerepe! Ennél fogva pedig valamennyi színtér – a fiatalkortól az egészen érett évekig - igen értékes része az emberi fejlődésnek! Mert nemcsak az a fontos, - főként nem az a fontos - hogy mennyire tudunk egy adott társadalmi illetve vállalati rendszert kiszolgálni! Az élet, az emberi létezés, ennél sokkal szerteágazóbb, sokkal mélyebb színtereken zajlik! És, ahogy haladunk életünk ösvényén, bizony eljutunk abba az életkorba, hogy ezt pontosan átlátjuk, és esetleg változtatni szeretnénk. Némi élethelyzetbeli - vagy élet közepi válság könnyen arra sarkall bennünket, hogy belekezdjünk az önállóságba. A magam részéről negyvenévesen, egyedülálló keresőként két kamaszgyerekkel ugrottam a semmibe. Szó szerint a semmibe . Annyira feszített belülről a szabadság, az önállóság utáni vágy, hogy úgy éreztem, ha nem lépek, beleroppanok. Félt