Ugrás a fő tartalomra

Megengedni magunknak...

Most éljük a Nőiség újraéledésének korszakát. 
Jól mutatja ezt a 'Me too' mozgalom, amely futótűzként terjedt, valamint a világ minden táján egyre jobban erősödő női körök szaporodása.
Ha az emberiség történetében szemléljük a Női energiák lüktetését, azt vehetjük észre, hogy az elmúlt pár ezer évben a korábban teremtő és áradó energia búvópatakként húzódott vissza.
A jelen kor női hivatottak arra, hogy ismét a felszínre csalják és kiteljesítsék magukban. 
Az első lépés ezen az úton, hogy mi megengedjük magunknak, hogy ez a legmélyebb bensőnkben található erő hangot kapjon az életünkben, amelyet bátran követhetünk.
by Diego Rosa on Unsplash
A külső elvárások kényszerítő ereje sokszor elnyomja bennünk ezt. A modern élet elvárások egész erdejével szembesít bennünket: szülői elvárások, társadalmi elvárások amelyekre építve a saját elvárásaink is tévútra vihetnek. Vannak kifejezett vagy ki nem mondott követelések velünk szemben arra vonatkozóan, hogy hogyan nézzünk ki, mit mondjunk és tegyünk, mindezt életkoroknak megfelelően beosztva.
A bennünk élő kislányba belenevelték, hogy igyekezzen megfelelni mindenféle kívülről támasztott igénynek. Így lehet könnyen kontrollálható, szolgalelkű népet nevelni: ha nők, anyák és nagyanyák megtagadják a saját intuíciójuk és elfogadják, hogy valaki náluk jobban tudja, hogy ők maguk hogyan érzik magukat, mi a jó nekik és gyermekeiknek. 
A bennünk élő erőt úgy tudjuk megismerni, megélni és kiteljesíteni, ha elengedjük az elvárásoknak való megfelelés belső kényszerét. Hallgassunk a bennünk élő erő bölcsességére, hogy mit súg az ősi női erő, amely ott lüktet minden sejtünkben.
Ne várjunk engedélyekre, hogy végre önmagunk lehessünk és tudatosan lépdelhessünk a női lét útján. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Túl a fiatal éveken, a termékenységen – de akkor miről szól az élet?

Az a helyzet, hogy ebben a földi világban az emberi létezés különböző stációt éljük, és valamennyi stációnak megvan a szerepe, a nagyon fontos szerepe! Ennél fogva pedig valamennyi színtér – a fiatalkortól az egészen érett évekig - igen értékes része az emberi fejlődésnek! Mert nemcsak az a fontos, - főként nem az a fontos - hogy mennyire tudunk egy adott társadalmi illetve vállalati rendszert kiszolgálni! Az élet, az emberi létezés, ennél sokkal szerteágazóbb, sokkal mélyebb színtereken zajlik! És, ahogy haladunk életünk ösvényén, bizony eljutunk abba az életkorba, hogy ezt pontosan átlátjuk, és esetleg változtatni szeretnénk. Némi élethelyzetbeli - vagy élet közepi válság könnyen arra sarkall bennünket, hogy belekezdjünk az önállóságba. A magam részéről negyvenévesen, egyedülálló keresőként két kamaszgyerekkel ugrottam a semmibe. Szó szerint a semmibe . Annyira feszített belülről a szabadság, az önállóság utáni vágy, hogy úgy éreztem, ha nem lépek, beleroppanok. Félt

Az érett nő nyomában

  James Follett brit író fogalmazta meg, hogy a "nők olyanok, mint a jó bor: az idő csak tökéletesíti őket". Persze nem mindenkinek kell ezzel egyet érteni, de szerintem vitathatatlan, hogy ahogy az élet misztériumait megéli egy nő, kiteljesedik fiatalabb énjéhez képest.  Mégis a köztudatban a nő ritkán van jelen, ebben a tökéletes formában. Sajnos elég jól mutatja ezt az, hogy fényképeket keresve ehhez az íráshoz, mit találtam.  Nő illetve felnőtt nő szópárokra számtalan fotó jelent meg, amelyeken ránézésre 23 évesnél semmiképp sem idősebb lányok voltak megfelelő mennyiségű sminkkel öregítve, illetve a sokadik oldalon feltűnt egy agg hölgy, akit már nyugodtan nevezhetünk szép korúnak. A kettő közé eső kortartományban még tovább keresgélve egy magamban csak "idegnyugtató reklám"-nak nevezett sztereotip ábrázolás bukkant fel: az amerikai álmot megvalósító nő, akinek tökéletes rend van a konyhájában, miközben süt-főz az ő kis vagy nagy családjának. 

Mire gondolsz, ha meghallod a szót: "menopauza"?

Kérlek, hogy mielőtt végigolvasnád a cikket, gondolkodj el a fenti kérdésen, és írd össze a szavakat, amelyek eszedbe jutnak! Én is ezt fogom tenni a cikk végén, de előtte megosztok néhány gondolatot. A változókorról beszélni, még mindig tabunak számít, ha pedig egyáltalán szóba kerül, az kifejezetten negatív kontextusban történik, a nehézségeket hangsúlyozva, mintha ez az állapot valamiféle betegség lenne. Az általános orvoslás egy jelentős rétege mesterséges hormonok fogyasztására buzdít annak ellenére, hogy ennek veszélyeit ma már számtalan kutatás igazolja! A társadalom üzenete alapvetően negatív a változókorban lévő nők számára, akiknek többsége félelemmel tekint a változásra,  szégyenli az esetleges tüneteket, az egész folyamatot, az érést, az öregedést. Legfontosabb törekvésem, szemléletet formáljak, hogy bebizonyítsam, a változókorú nőnek nem csak szenvedés jut osztályrészül, hogy az érett nő nemcsak a családja, hanem az egész társadalom számára értékes! Nyugaton,