Lányok Királysága

„Azt akarom, hogy mindenki megismerje azt a kultúrát, mely különbözik attól a patriarchális világtól, amelyben élünk, és azt akarom, hogy megkérdőjelezzék a jelen társadalmi berendezkedést!”
(Karolin Klüppel)

Északkelet-India Meghalaya tartományban található egy apró falu Mawlynnong, ahol egyáltalán nem a szokásos patriarchális rend uralkodik.
A társadalmi berendezkedés az ősi matrilineáris hagyományokat követi.

Karolin Klüppel berlini fotográfus a Lányok Királyságának nevezte Mawlynnong-ot. A saját szemével akarta látni ezt a „fordított” világot, és a tervezett kilenc hónapos ott tartózkodásából végül két év lett. Különböző khási családoknál szállt meg egy „hihetetlenül tiszta és nyugodt, békés faluban”.

Egy olyan közösséggel találkozott, ahol a legfiatalabb lányok öröklik, a vagyont, a tulajdont, - de ők gondoskodnak idős szüleik jólétéről is - ahol a férfiak költöznek a feleségeik lakhelyére, és a gyermekek az anyjuk nevét viselik.
Az anyajogúság eredetét mítoszaik, legendáik és eredettörténeteik őrzik.

Egy kislány születése mindig nagy ünnep, hiszen a lányok biztosítják a család folytonosságát így, ahol nem születik lánygyermek, ez nincs biztosítva, és az ilyen családokat szerencsétlennek vagy egyenesen kihaltnak tekintik.

A gyermekek gondozása, óvása az anya, illetve az anyai nagymama feladata.
Egyetlen nőt sem bélyegeznek meg a közösségben azért, mert újraházasodik, házasságon kívül szül gyereket vagy, mert úgy dönt, hogy egyáltalán nem vállal gyermeket.

A lányok tizenéves korukig a faluban tanulnak, bár néhányan 11-12 éves korukban már a fővárosba mennek továbbtanulni, majd főiskolára járnak, vagy visszatérnek a falujukba, hogy idős szüleiket gondozzák.

Azzal házasodnak, akivel szeretnének, de akkor sem bélyegzik meg őket, ha úgy döntenek, hogy egyedül maradnak. Ezek a szokások az "idők kezdete óta" megvannak a közösségben.

Karolin a lányokat nagyon erősnek, és magabiztosnak látta, akiknek adott esetben korán kell felelősséget vállalniuk, viszont szabadidejükben továbbra is gyermekek lehetnek, folyóba ugrálnak, futkároznak, visonganak, és jól összekoszolják magukat. :)

„A nők tisztelete nagyon erős a khasi kultúrában. Ha valaki tiszteletlen egy nővel, az a teljes társadalom megsértésének tekintendő. (…)
A khasik nem kötnek hagyományos házasságot, ha egy nő és egy férfi egymásba szeret, akkor elkezdik a közös életüket a nő házában, mert a férfinak igen ritkán van tulajdona – és ez jelenti a házasságot. Sokan áttértek a keresztény hitre, ezért manapság egyre többen döntenek úgy, hogy templomban kötnek házasságot, de a válás és az újra házasodás továbbra is teljes mértékben elfogadott. Shillongban sok fiatal nő dönt úgy, hogy egyedül él.
(Shillong Meghalaya tartomány fővárosa)

Bár a khasik matrilineáris társadalomban élnek, és a lányok élveznek bizonyos előnyöket, ettől függetlenül egyáltalán nem biztos, hogy elérhető számukra a megfelelő oktatás vagy az egyetemi továbbtanulás. A khasi családok - főleg a falvakban - nagyon szegények, és csak akkor mehet egy lány iskolába, ha erre jut pénz, viszont ha jut, akkor azt a lányra költik nem a fiúra.
A társadalmuk egyáltalán nem egyenrangú, a férfiak hátrányos helyzetben vannak, ami okozhat önértékelési zavarokat, drog - és alkohol problémákat.
Shillongban van egy nagyjából négyezer férfiből álló csoport, amely az egyenjogúságért küzd.

Ami igazán lenyűgözött – és amit Németországban nagyon hiányolok – hogy a khasik és a hinduk mennyire nagyon gondoskodnak a családjukról.
Úgy tűnik nagyon erősek az emberi kapcsolatok, ami a nagy szegénységből és a kormány korlátozott támogatásából is fakadhat. Ha nem segítik egymást, elvesznek.

Biztos vagyok benne, hogy a khasi kultúrában soha senki nem érzi magányosnak magát, mert az embereknek egyszerűen szükségük van egymásra.
Az én társadalmamban a magány érzése olyan valami, amitől nagyon sokan szenvednek.”
(Karolin Klüppel)

A cikkben szereplő fotók Karolin Klüppel munkái.

Források: ITT  ITT ÉS ITT