(Egy előző cikkem végén már ígéretet tettem arra, hogy a változókor archetipikus mintáival is foglalkozunk, ezzel a mostani írással pedig egészen az alapoktól szeretném indítani a témát.)
A modern kori, fiatal mítoszok, bibliai mesék, könyvvallások történetei háttérbe szorították ugyan az emberiség őstörténetének elsődleges mitikus elemeit, de attól azok még léteznek, és továbbra is magunkban hordozzuk őket.
Ennek a cikknek a címe valójában egy könyvet idéz - Merlin Stone: When God was Woman.
Szobrász, művészettörténész volt, akinek tanulmányai során feltűnt, hogy a vallások kialakulásával a nők eltűnnek a művészetből, a közéletből, mintha nem is léteznének. Tíz évig kutatta mi történhetett. Tíz éven át járta egyetemek és múzeumok pincéit, hogy megtalálja a nőket! Ennek a kutatómunkának az összegzése a fenti mű.
Kerestem a nőt magam is ezekben a fiatal mítoszokban, - a férfiak által kreált teremtéstörténetekben - és be kellett látnom, hogy gyakorlatilag nincs jelen, de ha mégis, akkor szerepe erősen behatárolt - szent vagy szajha - rosszabb esetben pedig, az emberiség fejére bűnt szabadító bukott nő.
(Pandóra, Éva)
Ezeket a históriákat a férfi felsőbbrendűség tette egyetemessé, de – hála! – egyre erőteljesebben megkérdőjeleződnek.
Archeológusok, antropológusok, mítoszkutatók, és a gondolkodó, kérdéseket feltevő, válaszokat kereső emberek által.
A tudósok pedig azt feltételezik, hogy a könyvvallások elterjedése előtt egy egészen más világrend jellemezte a földi életet...
A Kozmikus Anya az idők kezdete óta él az emberi világképben. Már azelőtt létezett, mielőtt bármely más villámló, haragvó, kirekesztő istenekről fogalmunk lett volna.
Ezekben az ősi időkben az élet - halál – újjászületés egységének szüntelen körforgása töltötte be a világegyetemet. Ebben a csodálatos ritmusban a Nagy Anya, a Termékenység Istennője ugyan úgy felemelkedett és alámerült, akárcsak az élővilág. Az évszakok, a fény és árnyék váltakozása egybe olvadt az emberi élet ritmusával. Megvolt az ideje az ünnepnek, a kinyílásnak és a visszahúzódásnak.
A közösségek pedig a nőt tisztelték – a nőt, aki ma is időről időre megújul, akárcsak a Természet.
Aki saját testéből táplálja az általa világra hozott, és meglehetősen magatehetetlen életet.
Akinek szakrális tudása, bölcsessége megkérdőjelezhetetlen. A bölcs asszonyok - tisztelve az életet, az élet körforgását, az Istennő teremtőerejét - vezetik népüket.
Ez a korszak nem a vallásról szólt! Az Istennő-kultúra élni tanít ma is!
Az anyajogú társadalom nagy valószínűséggel átível az őskőkor és a korai földművelő társadalmak időszakán, és a Természettel, az Istennővel való egység kitörölhetetlen az emberiség emlékezetéből!
Vágyjuk ezt az egységet, amelytől oly régen elszakíttattunk, vágyjuk, hogy újra érteni tudjuk a kövek, a vizek, a szél üzenetét, hogy újra meghalljuk ott mélyen legbelül az Istennő hangját.
Azt pedig, hogy mi történt ezzel a fejlett kultúrával, Joseph Campbell mítoszkutatónál érzékletesebben tudomásom szerint még senki nem fogalmazta meg:
„Ezt a kultúrát az orosz sztyeppéről érkező, indoeurópai nomád népek szállják meg, imádva villámistenüket, Perunt, a Harcost, aki esőt hoz a legelőkre, aki izmos karjával, villámló kalapácsával formálja az Univerzumot.
De hogyan formálta? Elvette a burjánzó völgyeket, az istennő fehér templomait – ahol még a legsötétebb időkben is Ő uralkodott évezredeken át – teljes falvakat, nyüzsgő ünnepségeket, a mitológiákat, a női rugalmasságot, az asszonyaik hajlékony szépségében örömet lelő művészeket, a tűz körül hajladozó végtagok táncát… és eldöntötte, hogy tökéletessé teszi őket.
Összetörte valamennyit. Fegyverek és szekerek nélkül, melyekkel megvédhették volna magukat – elhagyatottan táncoltak Perun zenéjére.
Földre hulló lantok lüktetése, nők és gyermekek hangos kiáltása, mely úgy hangzik, akár egy fuvola éles sikolya, koponyák néma puffanása a templom padlózatának ellenében és mindig ugyanaz a csendes refrén: imádságban felfelé forduló szemek, megfagyott utolsó tekintetek. (…)
Az uralom nem csak földrajzi volt: vállalati, katona, és családszerkezetek is átvették a hierarchikus, patriarchális indoeurópai értékeket.”
(Előszó, részlet: Marija Gimbutas – The Language of the Goddess című könyvéből)
Az Istennő kultúra teljes elpusztítása valószínűleg három nagy hullámban zajlott és két-háromezer éven át tartott. A nomád hordák után a könyvvallások elterjedése következett…
Valamennyi eszme közös lényege, a nő lealacsonyítása, semmibe vétele, a hatalom gyakorlása a nő teste, élete felett.
És most itt vagyunk ebben a kérdésekkel teli és megoldásokat sürgető XXI. században, ahol azt látjuk, hogy a haldokló patriarchális rendszerek valami kétségbeesett halálsikollyal mindent maguknak akarnak! Főleg pénzt, hatalmat, de mindenek előtt a nő teste feletti uralmat.
Bele akarnak szólni, hogy mikor és hány gyermeket fogadjunk a testünkbe, és még mindig nem tudják elfogadni, hogy ezt egyes egyedül a nő döntheti el.
Kiöregedett, szerencsétlenek pénzért vehetnek maguknak fiatal nőket, vagy éppen gyermekeket, ha úgy akarják!
Mi nők, mi életadók vagyunk hivatottak arra, hogy véget vessünk ezeknek az ember – és életellenes, szemléleteknek, az esztelen rombolásnak, és újra élhetővé tegyük a bolygónkat.
Főleg mi, érett nők, - és persze bárki, akinek körülményei engedik, bárki, aki hívást érez – mert sokkal kevésbé vagyunk kiszolgáltatott helyzetben. Ideális esetben persze!
Mindenkinek jogában áll ezen a világon, hogy megélje, megélhesse önmagát! Nőnek, férfinak egyaránt!
Ezért is fontos, hogy elmondjuk a nők mítoszait, még ha ez azzal a kényelmetlenséggel is jár, hogy közben átírjuk az emberiség őseredetét. És ezzel együtt fokról fokra írjuk át a jelent!
Fontos, hogy a nők tudják – végtelenül erősnek születtek, hiszen ők az élet hordozói, az életadók! Tudniuk kell, hogy a női lét alapvetően beavatások sorozata – ha engedjük, ha megéljük! Természetünkből fakadóan a bölcsesség ösvényét járjuk a maga kihívásaival, gyötrelmeivel, szépségeivel és ajándékaival.
Hogy a változás folyamata éppen zajlik, arra a legjobb bizonyíték, a politikában jelen lévő politikus nők új generációja, akik egészen újfajta vezetői szemléletet hoznak a társadalmak, a kormányok életébe, és egyértelműen megfogalmazhatjuk, hogy ez az új szemlélet sokkal több elfogadást, együttérzést, és a másság tiszteletét hordozza magában.
Az egyenrangúság akkor születik majd meg ebben a világban, ha a nő végérvényesen visszaveszi a vére, a teste feletti hatalmat, újra tisztelni tudja önnön értékeit, megéli autentikus lényét, meri hallatni a hangját. Ezután válik képessé arra, hogy megállítsa ezt az értelmetlen pusztítást a világban, végül pedig maga mellé emelje majd a férfit, az arra méltó férfit, hogy társa legyen a vezetésben.
Ez hozza el a változást, ez hozhat el számunkra majd egy hatalmi egyensúlyt.
Tulajdonképpen az egész AMA projekt azért jött létre, hogy erőt adjon a nőknek, hogy támogassa a megismerést, a kiteljesedést az arra nyitottakban.
Nem akarunk évezredeket visszaugrani és egy letűnt kultúrát életre kelteni, de itt és most élni akarunk azzal, amit örökül kaptunk bölcs elődeinktől. Nem akarunk a mások által ránk kényszerített szerepek szerint élni, de élni akarunk a nő teremtő erejével, az élet tiszteletével.
Élni akarjuk azt, amit és ahogyan élnünk érdemes itt a XXI. században! A hogyan-t pedig mi nők döntjük el!
Emlékeztessük magunkat és egymást arra, amikor olyan értéket teremtünk – legyen az bármi – amellyel az életet szolgáljuk, az Istennő ösvényén járunk, és visszahozzuk a bolygóra az életerőt.
Bármi, ami által kifejezzük az élet tiszteletét, visszahozzuk a Teremtő Anya emlékét.
Bármi, ami nem a lélektelen rutinból fakad, teret ad az életerőnek!
És ez az egész folyamat saját magunkkal indul, minden más ebből fakad majd!
Ha zavar az Istennő kifejezés, akkor arra biztatlak, találd meg a benned munkálkodó és megnyilvánulni vágyó életerőt, adj neki te magad nevet!
Ha befelé figyelsz, a füledbe suttog… ha meg akarod ismerni, megmutatja önmagát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése