Ugrás a fő tartalomra

"Amikor Isten Asszony volt"

Archetípusok azaz ősminták. Ott élnek mind az egyéni, mind a kollektív emlékezetünkben. Találkozhatunk velük álmokban, meditáció, hosszútávfutás vagy alkotás közben, megmozdulhatnak bennünk egy-egy könyv, film, legenda, mese, mítosz hatására.

(Egy előző cikkem végén már ígéretet tettem arra, hogy a változókor archetipikus mintáival is foglalkozunk, ezzel a mostani írással pedig egészen az alapoktól szeretném indítani a témát.)

A modern kori, fiatal mítoszok, bibliai mesék, könyvvallások történetei háttérbe szorították ugyan az emberiség őstörténetének elsődleges mitikus elemeit, de attól azok még léteznek, és továbbra is magunkban hordozzuk őket.

Ennek a cikknek a címe valójában egy könyvet idéz - Merlin Stone: When God was Woman.
Szobrász, művészettörténész volt, akinek tanulmányai során feltűnt, hogy a vallások kialakulásával a nők eltűnnek a művészetből, a közéletből, mintha nem is léteznének. Tíz évig kutatta mi történhetett. Tíz éven át járta egyetemek és múzeumok pincéit, hogy megtalálja a nőket! Ennek a kutatómunkának az összegzése a fenti mű.

Kerestem a nőt magam is ezekben a fiatal mítoszokban, - a férfiak által kreált teremtéstörténetekben - és be kellett látnom, hogy gyakorlatilag nincs jelen, de ha mégis, akkor szerepe erősen behatárolt - szent vagy szajha - rosszabb esetben pedig, az emberiség fejére bűnt szabadító bukott nő.
(Pandóra, Éva)

Ezeket a históriákat a férfi felsőbbrendűség tette egyetemessé, de – hála! – egyre erőteljesebben megkérdőjeleződnek.
Archeológusok, antropológusok, mítoszkutatók, és a gondolkodó, kérdéseket feltevő, válaszokat kereső emberek által.

A tudósok pedig azt feltételezik, hogy a könyvvallások elterjedése előtt egy egészen más világrend jellemezte a földi életet...

A Kozmikus Anya az idők kezdete óta él az emberi világképben. Már azelőtt létezett, mielőtt bármely más villámló, haragvó, kirekesztő istenekről fogalmunk lett volna.

Ezekben az ősi időkben az élet - halál – újjászületés egységének szüntelen körforgása töltötte be a világegyetemet. Ebben a csodálatos ritmusban a Nagy Anya, a Termékenység Istennője ugyan úgy felemelkedett és alámerült, akárcsak az élővilág. Az évszakok, a fény és árnyék váltakozása egybe olvadt az emberi élet ritmusával. Megvolt az ideje az ünnepnek, a kinyílásnak és a visszahúzódásnak.

A közösségek pedig a nőt tisztelték – a nőt, aki ma is időről időre megújul, akárcsak a Természet.
Aki saját testéből táplálja az általa világra hozott, és meglehetősen magatehetetlen életet.
Akinek szakrális tudása, bölcsessége megkérdőjelezhetetlen. A bölcs asszonyok - tisztelve az életet, az élet körforgását, az Istennő teremtőerejét - vezetik népüket.
Ez a korszak nem a vallásról szólt! Az Istennő-kultúra élni tanít ma is
!

Az anyajogú társadalom nagy valószínűséggel átível az őskőkor és a korai földművelő társadalmak időszakán, és a Természettel, az Istennővel való egység kitörölhetetlen az emberiség emlékezetéből! 

Vágyjuk ezt az egységet, amelytől oly régen elszakíttattunk, vágyjuk, hogy újra érteni tudjuk a kövek, a vizek, a szél üzenetét, hogy újra meghalljuk ott mélyen legbelül az Istennő hangját.

Azt pedig, hogy mi történt ezzel a fejlett kultúrával, Joseph Campbell mítoszkutatónál érzékletesebben tudomásom szerint még senki nem fogalmazta meg:

Ezt a kultúrát az orosz sztyeppéről érkező, indoeurópai nomád népek szállják meg, imádva villámistenüket, Perunt, a Harcost, aki esőt hoz a legelőkre, aki izmos karjával, villámló kalapácsával formálja az Univerzumot.
De hogyan formálta? Elvette a burjánzó völgyeket, az istennő fehér templomait – ahol még a legsötétebb időkben is Ő uralkodott évezredeken át – teljes falvakat, nyüzsgő ünnepségeket, a mitológiákat, a női rugalmasságot, az asszonyaik hajlékony szépségében örömet lelő művészeket, a tűz körül hajladozó végtagok táncát… és eldöntötte, hogy tökéletessé teszi őket.

Összetörte valamennyit. Fegyverek és szekerek nélkül, melyekkel megvédhették volna magukat – elhagyatottan táncoltak Perun zenéjére.
Földre hulló lantok lüktetése, nők és gyermekek hangos kiáltása, mely úgy hangzik, akár egy fuvola éles sikolya, koponyák néma puffanása a templom padlózatának ellenében és mindig ugyanaz a csendes refrén: imádságban felfelé forduló szemek, megfagyott utolsó tekintetek. (…)
Az uralom nem csak földrajzi volt: vállalati, katona, és családszerkezetek is átvették a hierarchikus, patriarchális indoeurópai értékeket.”

(Előszó, részlet: Marija Gimbutas – The Language of the Goddess című könyvéből)

Az Istennő kultúra teljes elpusztítása valószínűleg három nagy hullámban zajlott és két-háromezer éven át tartott. A nomád hordák után a könyvvallások elterjedése következett…

Valamennyi eszme közös lényege, a nő lealacsonyítása, semmibe vétele, a hatalom gyakorlása a nő teste, élete felett.

És most itt vagyunk ebben a kérdésekkel teli és megoldásokat sürgető XXI. században, ahol azt látjuk, hogy a haldokló patriarchális rendszerek valami kétségbeesett halálsikollyal mindent maguknak akarnak! Főleg pénzt, hatalmat, de mindenek előtt a nő teste feletti uralmat.
Bele akarnak szólni, hogy mikor és hány gyermeket fogadjunk a testünkbe, és még mindig nem tudják elfogadni, hogy ezt egyes egyedül a nő döntheti el.
Kiöregedett, szerencsétlenek pénzért vehetnek maguknak fiatal nőket, vagy éppen gyermekeket, ha úgy akarják!

Mi nők, mi életadók vagyunk hivatottak arra, hogy véget vessünk ezeknek az ember – és életellenes, szemléleteknek, az esztelen rombolásnak, és újra élhetővé tegyük a bolygónkat.
Főleg mi, érett nők, - és persze bárki, akinek körülményei engedik, bárki, aki hívást érez – mert sokkal kevésbé vagyunk kiszolgáltatott helyzetben. Ideális esetben persze!

Mindenkinek jogában áll ezen a világon, hogy megélje, megélhesse önmagát! Nőnek, férfinak egyaránt!

Ezért is fontos, hogy elmondjuk a nők mítoszait, még ha ez azzal a kényelmetlenséggel is jár, hogy közben átírjuk az emberiség őseredetét. És ezzel együtt fokról fokra írjuk át a jelent!

Fontos, hogy a nők tudják – végtelenül erősnek születtek, hiszen ők az élet hordozói, az életadók! Tudniuk kell, hogy a női lét alapvetően beavatások sorozata – ha engedjük, ha megéljük! Természetünkből fakadóan a bölcsesség ösvényét járjuk a maga kihívásaival, gyötrelmeivel, szépségeivel és ajándékaival.

Hogy a változás folyamata éppen zajlik, arra a legjobb bizonyíték, a politikában jelen lévő politikus nők új generációja, akik egészen újfajta vezetői szemléletet hoznak a társadalmak, a kormányok életébe, és egyértelműen megfogalmazhatjuk, hogy ez az új szemlélet sokkal több elfogadást, együttérzést, és a másság tiszteletét hordozza magában.

Az egyenrangúság akkor születik majd meg ebben a világban, ha a nő végérvényesen visszaveszi a vére, a teste feletti hatalmat, újra tisztelni tudja önnön értékeit, megéli autentikus lényét, meri hallatni a hangját. Ezután válik képessé arra, hogy megállítsa ezt az értelmetlen pusztítást a világban, végül pedig maga mellé emelje majd a férfit, az arra méltó férfit, hogy társa legyen a vezetésben.
Ez hozza el a változást, ez hozhat el számunkra majd egy hatalmi egyensúlyt.

Tulajdonképpen az egész AMA projekt azért jött létre, hogy erőt adjon a nőknek, hogy támogassa a megismerést, a kiteljesedést az arra nyitottakban.

Nem akarunk évezredeket visszaugrani és egy letűnt kultúrát életre kelteni, de itt és most élni akarunk azzal, amit örökül kaptunk bölcs elődeinktől. Nem akarunk a mások által ránk kényszerített szerepek szerint élni, de élni akarunk a nő teremtő erejével, az élet tiszteletével.

Élni akarjuk azt, amit és ahogyan élnünk érdemes itt a XXI. században! A hogyan-t pedig mi nők döntjük el!


Emlékeztessük magunkat és egymást arra, amikor olyan értéket teremtünk – legyen az bármi – amellyel az életet szolgáljuk, az Istennő ösvényén járunk, és visszahozzuk a bolygóra az életerőt.
Bármi, ami által kifejezzük az élet tiszteletét, visszahozzuk a Teremtő Anya emlékét.
Bármi, ami nem a lélektelen rutinból fakad, teret ad az életerőnek!

És ez az egész folyamat saját magunkkal indul, minden más ebből fakad majd!

Ha zavar az Istennő kifejezés, akkor arra biztatlak, találd meg a benned munkálkodó és megnyilvánulni vágyó életerőt, adj neki te magad nevet!

Ha befelé figyelsz, a füledbe suttog… ha meg akarod ismerni, megmutatja önmagát.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Túl a fiatal éveken, a termékenységen – de akkor miről szól az élet?

Az a helyzet, hogy ebben a földi világban az emberi létezés különböző stációt éljük, és valamennyi stációnak megvan a szerepe, a nagyon fontos szerepe! Ennél fogva pedig valamennyi színtér – a fiatalkortól az egészen érett évekig - igen értékes része az emberi fejlődésnek! Mert nemcsak az a fontos, - főként nem az a fontos - hogy mennyire tudunk egy adott társadalmi illetve vállalati rendszert kiszolgálni! Az élet, az emberi létezés, ennél sokkal szerteágazóbb, sokkal mélyebb színtereken zajlik! És, ahogy haladunk életünk ösvényén, bizony eljutunk abba az életkorba, hogy ezt pontosan átlátjuk, és esetleg változtatni szeretnénk. Némi élethelyzetbeli - vagy élet közepi válság könnyen arra sarkall bennünket, hogy belekezdjünk az önállóságba. A magam részéről negyvenévesen, egyedülálló keresőként két kamaszgyerekkel ugrottam a semmibe. Szó szerint a semmibe . Annyira feszített belülről a szabadság, az önállóság utáni vágy, hogy úgy éreztem, ha nem lépek, beleroppanok. Félt

Az érett nő nyomában

  James Follett brit író fogalmazta meg, hogy a "nők olyanok, mint a jó bor: az idő csak tökéletesíti őket". Persze nem mindenkinek kell ezzel egyet érteni, de szerintem vitathatatlan, hogy ahogy az élet misztériumait megéli egy nő, kiteljesedik fiatalabb énjéhez képest.  Mégis a köztudatban a nő ritkán van jelen, ebben a tökéletes formában. Sajnos elég jól mutatja ezt az, hogy fényképeket keresve ehhez az íráshoz, mit találtam.  Nő illetve felnőtt nő szópárokra számtalan fotó jelent meg, amelyeken ránézésre 23 évesnél semmiképp sem idősebb lányok voltak megfelelő mennyiségű sminkkel öregítve, illetve a sokadik oldalon feltűnt egy agg hölgy, akit már nyugodtan nevezhetünk szép korúnak. A kettő közé eső kortartományban még tovább keresgélve egy magamban csak "idegnyugtató reklám"-nak nevezett sztereotip ábrázolás bukkant fel: az amerikai álmot megvalósító nő, akinek tökéletes rend van a konyhájában, miközben süt-főz az ő kis vagy nagy családjának. 

Mire gondolsz, ha meghallod a szót: "menopauza"?

Kérlek, hogy mielőtt végigolvasnád a cikket, gondolkodj el a fenti kérdésen, és írd össze a szavakat, amelyek eszedbe jutnak! Én is ezt fogom tenni a cikk végén, de előtte megosztok néhány gondolatot. A változókorról beszélni, még mindig tabunak számít, ha pedig egyáltalán szóba kerül, az kifejezetten negatív kontextusban történik, a nehézségeket hangsúlyozva, mintha ez az állapot valamiféle betegség lenne. Az általános orvoslás egy jelentős rétege mesterséges hormonok fogyasztására buzdít annak ellenére, hogy ennek veszélyeit ma már számtalan kutatás igazolja! A társadalom üzenete alapvetően negatív a változókorban lévő nők számára, akiknek többsége félelemmel tekint a változásra,  szégyenli az esetleges tüneteket, az egész folyamatot, az érést, az öregedést. Legfontosabb törekvésem, szemléletet formáljak, hogy bebizonyítsam, a változókorú nőnek nem csak szenvedés jut osztályrészül, hogy az érett nő nemcsak a családja, hanem az egész társadalom számára értékes! Nyugaton,